Jelentés (Hűvös)völgyünkből-Gondolomformán címmel új műsorsorozat indul
2007. okt. 17. Szerző: tartkapuszinhaz
“Látásunkat ne pazaroljuk hamis drámák színpadára, járjuk be inkább a völgyeket, és tartsunk tükröt a nyomorgók elé, mert mind kik e hideg aratást végigkaszálni hisszük, lengeteg lenge fűszálak vagyunk.”
Tanultuk és tanítottuk a kiváló izlandi költő, Johannes Úr Köttlum sorait. Tulajdonképpen ha nem is ennyire tudatosan, de előadóművész-team-ünk, hosszú évek óta ezt csinálja. És ezt a tevékenységet, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva, mindenképpen folytatni kívánjuk, bárhol legyünk is.
Betanítunk ezután is műsorokat, de egy új formával és tartalommal is próbálkozunk. Ennek a műsornak a koncepciója az, hogy műsorát tételesen nem adjuk meg. Kilin Ildikó színművésznő, Balkay László és Lőrinczy Attila verses-zenés kötetlen , a pillanathoz is alkalmazkodó párbeszéde folyik, időnként Kaszás Nóra népdaléneklésével fűszerezve.
A zenés-irodalmi estek háziasszonya: Kilin Ildikó színművésznő lesz.
Műsorunkról hamarosan beszámolóval jelentkezünk.
Szöveg: Balkay László-Kaszás Nóra- Lőrinczi Attila