Élet “Lipót” után – avagy az átmenetek időszaka színházunk életében
2008. jan. 27. Szerző: tartkapuszinhaz
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Nézőink!
Az Országos Pszichiátriai és Neuológiai Intézet V. Pszichiátriai Osztályán a karácsonyi ünnepet követő második napon véglegesen megszűnt a betegellátás. Ez az osztály volt társulatunk állandó próbahelye, fészke, alkotó műhelye. Ettől a naptól kezdve elkezdődött a leltárra való előkészületek időszaka. Az osztályon többé már nem tudtunk próbálni, mert sajnálatos módon kikapcsolták még a fűtést is. Télvíz idején, a leltárt előkészítő munkatársaink a hidegben kényszerültek feladataik ellátására.
Nem szerettük volna kitenni szereplőinket a megfázás veszélyének, így próbahelyet kellett keresnünk.
Kilin Ildikó színművésznő, a budapesti Mezei Mária Szeretetszínház művészeti vezetője, aki állandó vendégművésze társulatunknak, felajánlotta, hogy amíg új helyünket nem újítják fel és ott a próbáinkat még nem tudjuk megtartani, addig ő szeretettel rendelkezésünkre bocsájtja színpadukat.
A VI. ker. Lovag utcai kicsiny színház lett átmenetileg a mi kis hátországunk, ahol elkezdhettük próbáinkat a Magyar Pszichiátriai Társaság ezévi Vándorgyűlésére, melyet Sopronban rendeztek meg.
Kész Lipótmező! – vagy Merényi – remények? címmel készültünk szakmai bemutatónkra (workshopunkra). Előadásunk részben a társulatvezetők szakmai előadásaiból, valamint Kilin Ildikó színművésznő tapasztalataiból összeállított beszámolójából építkezett, részben pedig szereplő – pácienseink verses-zenés etűdeiből.
Műsoruk, úgy ahogy a szakmai előadásaink is híven előadásunk címéhez, elsősorban azokról az érzelmekről szóltak, amelyeket Lipótmező bezárása hívott elő valamennyiünkből. Ez az előadás segített feldolgozni a fájdalmas elszakadást, az érthetetlen döntés okozta veszteségélményt, a több ezer ember sorsát érintő, sajnos nem egy esetben komoly egyéni sorstragédiákat magával hozó “reformok jótékony következményeit.”
Januárban a Mezei Mária Szeretetszínházban, forró teával a poharunkban, egymás iránt érzett melegséggel a szívünkben, a nehéz másfél éves agonizálás után is együttmaradva készültünk a pszichiátriai szakma előtti újbóli bemutatkozásra.
Az OPNI szinte teljesen darabjaira hullott. A szakmai team-ak szétestek. Csak keves élték túl együtt a viharokat. Az állandó bizonytalanság, a nap nap utáni folyamatos frusztráció sokakat inkább a biztosnak ítélt felmentés iránti kérelem benyújtására ösztönzött.
Mi, mindvégig kitartottunk, mint a Titanic zenészei. De nem vesztünk oda. Tudtuk, hogy a nehézségek ellenére együtt maradunk. Jövőnkbe vetett hitünk töretlen maradt, bár néha nem tudtuk, hol lesz majd a jövő, de tudtuk, hogy valahol lennie kell, mert annyira vágytunk az együttmaradásra.
Minden kedves Olvasó előtt szeretném dícséretben részesíteni a Tárt Kapu Színház minden egyes tagját, vezetőit, szereplőit, amiért soha senkiben nem merült fel, hogy abbahagyjuk a közös munkát. Pácienseink kitartottak mellettünk a hitünkben és mindvégig számíthattunk rájuk. Az elmúlt egy esztendőben négy konferencián, két színházi fesztiválon vettünk részt előadóként nagy sikerrrel és számos intézeti és azon kívüli fellépésünk okozott emberek százainak egy-egy boldog órát.
Köszönet a kitartásért!
Kaszás Nóra Mária, művészeti titkár