Karácsonyi vendégszereplés az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetben
2007. dec. 21. Szerző: tartkapuszinhaz
Ahogy azt korábban hírül adtuk, december 19.-én csütörtökön újból vendégszerepelni indultunk a Kozma utcai börtön részlegébe, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézetbe. Avagy rövidítve: az IMEI-be. Ebben az intézetben olyan pszichiátriai gyógykezelésre szoruló páciensek élnek, akik ugyan bűncslekményt követtek el, amelynek hátterében azonban egyértelműen kimutatható a pszichiátriai megbetegedés.
A tavalyi év karácsonyán jártunk náluk először. Döbbenetes, érzelmileg megrázó élmény volt nekik játszani. Azóta is sokszor gondoltunk vissza erre a különös karácsonyi találkozásra. Mert igazi találkozás volt. Ajándékukat, amiket nekünk készítettek az intézetükben szervezett kézműves foglalkozások alkalmával, megőriztük.
Én magam is szeretettel nézegettem a szép, gipszből kiöntött és megfestett gyertyatartóra és a szintén gipszminta alapján készült, szalvétával díszített képre, amit nekem ajándékoztak. A közelemben voltak ezek az ajándékok egész éven át.
Vártuk, hogy ismét mehessünk és láthassuk a lelkünkbe vésődött arcokat. És igen.. láttuk. Ők is megismertek minket. Örömmel viszonozták a köszöntést. Régi ismerősökként találkoztunk.
Mégis: az arcok kezdeti zártsága mit sem változott. Az ismerősség sem segít ilyenkor. Bár örülnek, mégis nehéz megnyílniuk. Mi pedig csak játszunk, játszunk, hátha megtörténik a csoda. A csoda: hogy el-elmosolyodnak, vagy akár kacagnak is egy-egy humoros jelenetnél.
Az idei karácsonyi műsor rendhagyó volt, hiszen a szereplőink tudták, hogy a régi “lipóti” élet napokon belül véget ér.
December végéig a betegeknek el kell hagyniuk a 139 éve értük működő Lipótmezőt, vagy modernebb nevén, OPNI-t. A Tárt Kapu Színház próbáit is máshol tartjuk majd. El kell búcsúzni a jól ismert betegtársaktól, valamint attól a segítő személyzettől, akikben bizalmat találtak, s akik fejlődésüket, gyógyulásukat elősegítették.
Talán ettől is volt most olyan különös a hangulat.
Emberi tapasztalat, hogy valaki rövidebb, vagy hosszabb ideig kiszolgáltatottnak érzi magát. Ha a kedves olvasó átélte valaha, mit jelent máról holnapra élni, s nem tudni, hol lesz a vége a bizonytalanságnak, ha az ismerős embertársaktól hirtelen elválni, tudja mit jelent, akkor bizonyára azt is tudja: ilyenkor a hontalanság érzése keríti hatalmába az embert. Imbolyogni kezd a világ. Ilyenkor van igazán nagy szükség a közösség megtartó erejére.
Számomra az idei év tanította meg csak igazán, hogy mekkora az értéke az összetartó közösségeknek. Nyugodtan állíthatom, hogy a lipóti szélviharokat nem véletlenül tudta nemcsak túlélni, hanem alkotó módon átélni a társulatunk, mert mindvégig voltak céljaink, hittünk a munkánk értékében, kreatívan, egymásra figyelve életben tartottuk a közösségünket. Megőriztük a fényét, melegét.
Ezt a meleget vittük oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
És elvisszük majd újra, meg újra, meg újra, mindaddig míg örömöt tudunk okozni a játékunkkal egyetlen embernek is.
Más tekintetben is különleges volt az idei előadásunk. Ragályi Elemér rendező-operatőr hetek óta forgat stábjával az intézetünkben. Több alkalommal vették fel próbáinkat és most elkísértek minket az IMEI-be is.
Nagyon várjuk azt a dokumentum filmet, amit a jövő évi filmszemlén mutat be majd az érdeklődő nagyközönségnek a közismert, számomra tiszteletreméltóan szerény rendező. Öröm volt őt megismerni. Köszönjük a sorsnak ezt a találkozást.
Szerző: Kaszás Nóra